Bős-Nagymaros szindrómának nevezzük azt a kóros jelenséget, amikor hatalmi pozícióban lévő személyek a közjó érdekében a köz pénzéből beruházást kezdeményeznek, nélkülözve minden szakmai kompetenciát, nem rendelkezve a szükséges anyagi eszközökkel, nem vizsgálva a beruházással okozott károkat, mit sem törődve az emberek valós igényeivel, figyelmen kívül hagyva a széles tömegek véleményét.

A tünetegyüttes fő jellemzője, hogy az alanyok meg vannak meggyőződve arról, hogy a beruházással a köznek tesznek jót. Másik jellegzetessége, hogy szűk kör dönt a beruházás elindításról és egyes lépéseiről, a szakmai kritikát nem tolerálják, kompromisszumra képtelenek, súlyos esetekben fenyegetően lépnek fel az ellenvéleményeket hangoztatókkal szemben. 

A beruházás törvényszerű kudarca esetén minden felelősséget elhárítanak maguktól, a helyreállítási, kármentési költségeket a közösségre hárítják, a felelősök próbálnak láthatatlanná válni, ami amúgy nehezen sikerül, mert könnyű felismerni őket a tömegben jellegzetes viselkedésükről: széttárt karok, zavart tekintet, repetitív motyogás, amiből a „de hiszen én csak jót akartam” mondatfoszlányt vehetjük ki.

A szindróma a totalitárius rendszerek sajátja, az elnevezést a magyar Duna szakaszra tervezett vízlépcső megvalósítási kísérletkor kapta az 1980-as években.

Jelenkori történelmünkben is fellelhető a jelenség kis közösségekben ahol a szóbanforgó személyek a demokratikus választási rendszer által legitimitást szerezve, pillanatnyi hatalmi pozíciójukat kihasználva ámokfutásba kezdenek.  Az úgymond jóléti beruházás tulajdonképpen nem is a közösségnek szól, többnyire a rokonságon belüli hierarchia újrarendezésére szolgál. S hogy ez szinte észrevétlenül megtörténhessen, hozzájárul a helyi közösség fásultsága, a beszámoltatási, számonkérési mechanizmusok ismeretének hiánya és az egzisztenciális félelem.

A szindróma egyik kirívó mai példája a taksonyi tornacsarnok építése. 

2019.04.16

A szerk:

Amennyiben a tornacsarnok mégis megépülne a közeljövőben, a fenti példa helyett keressünk egy másikat, nem kell sokáig keresgélni találni fogunk.