Huffnágel Béla avatóbeszéde

Dicsértessék a Jézus Krisztus!
 Főtisztelendő Püspök Atya, tisztelt egybegyűltek, kedves barátaink!
 A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, Taksonyi Csoportja nevében, szeretettel köszöntöm Önöket, ezen, a község és az egyházközség életében egyaránt jeles eseményen.
Köszönöm, hogy az embert próbáló hőség ellenére, ilyen nagy számban eljöttek.
 Kiemelten nagy szeretettel, tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszöntöm minden jelenlévő nevében, azokat az időskorú néniket, bácsikat, akik a magyarországi német kisebbség közel 300 éves történelmének, minden bizonnyal legdrámaibb időszakát és eseményét megélték és most itt vannak közöttünk.
Köszöntse őket a taps!
 A Verschleppung, avagy "malenkij robot" néven elhíresült kényszermunkára való elhurcolás és kitelepítés, a két esemény melyre emlékezünk.
 Az egykori Szovjetunióba hurcoltak közül, 46 főnek adhattuk át személyes meghívónkat a mai eseményre.
A többi érintett sajnos már nem lehet velünk. Majd kétszázan  vesztek oda, a munkatáborok embertelen körülményei közepette, sokan voltak, kik hazatérve az ott szerzett betegségek következtében távoztak el idő előtt, míg mások idős koruknál fogva tértek meg a Teremtőhöz.
Kérem önöket, emlékezzünk a megholtakra néhány másodperces néma felállással! Köszönöm szépen.
1995-ben tartott ünnepi szentmise és  megemlékezés keretében az akkori szervezők elmondták a túlélőkkel folytatott beszélgetéseik néhány tapasztalatát. Így például azt, hogy a múlt felidézésével  nem téptek fel sebeket, mivel azok be sem gyógyultak.
Nos, kilenc év elteltével, beszélgetve az elhurcoltakkal, jelenthetjük, hogy  a sebek továbbra sem gyógyultak be. A majd hat évtized is kevés volt, hogy a tragikus emlékeket elfelejtsék.
Férfiak és nők elcsukló hangon, könnyeikkel küszködve meséltek ártatlanul elszenvedett megpróbáltatásaikról.
Színes képek elevenedtek meg előttünk a gyalogmenetekről, gyűjtőtáborokról, fűtetlen marhavagonokba zsúfolt emberekről. Hallgatóként is átéreztük, hogy  a hetekig tartó utazás a  reményvesztettség és a bizonytalan jövő, kézzel fogható előhírnöke volt, a megérkezés a lágerbe, az áldatlan körülmények pedig maga a döbbenet.
Családtagjaiktól, szeretteiktől, a szeretett hazától való távolság, a hazatérés kilátástalansága, az embertelen munkakörülmények a bányákban, a kegyetlen bánásmód, a pusztító járványok, a társak falubéliek elvesztése, a mostoha időjárás , mind-mind fokozták a fogva tartottak kétségbeesett kiszolgáltatottságát.
A panaszok sora mellett, mindegyikük hálával emlékezett azokra az egyszerű orosz, ukrán munkatársakra, orvosokra vagy éppen tisztekre, akik emberségesen viseltettek irántuk, vagy valamilyen formában a segítségükre voltak.
Bosszúvágyat, gyűlölködést a sok megpróbáltatás ellenére sem éreztünk egyikükben sem.
Feljegyzések szerint, a 763 taksonyi elhurcoltból, 192-en  haltak meg a táborokban.
1949 novemberében a többiek, testileg és lelkileg megtörve, de hazatértek.
Meleg fogadtatás, részvét, együttérzés helyett, a megpróbáltatásaik folytatódtak:  sokan azzal voltak kénytelenek  szembesülni, hogy egykori ingóságukat elkobozták, házukat idegenek lakják, szüleiket, testvéreiket, rokonaikat kitelepítették. Néhány hónap elteltével többekkel ugyanez történt, míg másokat évtizedekig a megtorlás, visszatoloncolás kilátásba helyezésével aláztak meg, hallgattattak el, tartottak félelemben, rettegésben.
A kegyetlen hatalom, még a gyászt sem engedte, tiltott volt a panasz a sírás. Testvér a testvérnek nem állíthatott emléket a temetőben.
Akiknek 1946-ban, vagy az internálásból hazatérve, a kitelepítés jutott osztályrészül, látszólag jobban jártak, hiszen legalább szabad országba kerültek, anyagilag jobb körülmények közé.
A beilleszkedés  azonban számukra sem volt könnyű és évtizedek múltán is gyötörte őket a szülőföld, a haza, az otthon maradt családtagok utáni vágyódás.
Kedves Barátaink!
Jól tudjuk, tisztességes nemzet nem feledheti el azokat, akik a hazáért meghaltak,  azokat, akik a hazáért évekig szenvedtek.
Emlékművünkkel és a hozzá alakított illő környezettel, a templomkerttel, előttük tisztelgünk.
A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének Taksonyi Csoportja-régi történelmi mulasztást pótolva ily módon szeretne erkölcsi elégtételt adni a meghurcoltaknak, azoknak kiknek egyetlen bűnük, német származásuk volt.
Reméljük az alkotásban ki-ki felfedezi majd saját egyéni szimbólumait is.
Hisszük, hogy az állandóságot jelképező kő,  Wass Albert hallhatatlan sorai, valamint a motívum mely  arra a folyóra utal, amihez anno őseink és mi magunk  Dunamenti svábok is ezer szállal kötődünk, értő szívekre találnak a ma élők és a jövő generációinak soraiban egyaránt.

Tisztelt vendégeink, kedves barátaink,  kérem engedjék meg, hogy házigazdaként röviden bemutassam a KÉSZ-t, azt a civil szervezetet  amelyben ezt a munkát végeztük.
Egyesületünk, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, 15 éve működik és mára a legnagyobb keresztény - keresztyén civil szervezet az országban, összesen 74 helyi csoporttal és mintegy 6000 fős tagsággal.
Országos elnökünk, Dr. Osztie Zoltán atya, aki szintén védnöke a mai eseménynek, de egy külföldi előadó útja miatt nem lehet itt, úgy fogalmazta meg: a KÉSZ egy történelmi vállalkozás, melynek célja a keresztény értelmiség összefogása, öntudathoz segítése és mozgósítása.
Mindez természetesen csakis a kis helyi közösségek szintjén kezdődhet.
Mi magunk, a Taksonyi Csoportot  másfél évvel ezelőtt alapítottuk - kapcsolódva az országos szervezet ars poeticájához- azzal a szándékkal, hogy összefogjuk és közéleti szerepvállalásra buzdítsuk a helyi, nemzeti, keresztény, konzervatív értékrendet valló értelmiséget. Taglétszámunk a kezdeti 15 főről örvendetesen nő, ma közel ötvenen vagyunk.
Örömteli számunkra, hogy mind többen látják be, a keresztény ember indivídum és közösségi lény  egyben, aki felelősséggel tartozik a közösségért, amelyben él és aki kell, hogy munkálkodjon annak formálásában. 
Már csak azért is feladatunk mindez, mert ha  nem tesszük, ha kivonulunk a közéletből, ne csodálkozzunk azon, ha szűkebb környezetünk sorsa, országunk élete olyan irányba halad, amilyen irányba mi nem szeretnénk, hogy haladjon.
Akik figyelemmel kisérték elmúlt másfél éves  munkánkat, tudják hagyományt teremtettünk havi rendezvényeinkkel, amelyeken az egyházi, művészeti, szellemi, politikai élet országosan ismert jeles személyiségeit láttuk vendégül.
Kossuth díjas írótól, a polgári kormány volt miniszteréig, csillagásztól földrajztudósig, országos elnökünktől református püspökig, sokféle terület képviselője közvetítette, és közvetíti a jövőben is hiteles módon előadásaival azt az értékrendet, melyet vallunk, mely mögé felsorakoztunk.
Programjaink mellett,  a közjót szolgáló más konkrét tevékenységet is igyekszünk folytatni. "Isten hozta Taksonyban" feliratú köszöntő tábláinkkal nap mint nap találkozhatnak a hazatérők, vagy a hozzánk látogatok, de ebbe a körbe tartozik a templomkert építése és az emlékmű állítása is. Ez egyben eddigi legnagyobb munkánk, mely fél év alatt valósult meg és reméljük bizonyság arra, hogy a kishitűség legyőzhető és élő cselekvő közösségek, nagy, látványos, közjót szolgáló feladatok megoldására is képesek.
Szeretnénk, ha ez a kert az emlékművel, igazi közösségi hellyé válna. Az emlékezés helyszínévé, mert megbocsátó lélekkel, de emlékeznünk kell történelmünk e szomorú korszakára.
Különösen kell ma, amikor megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a közéletben milyen komoly erők dolgoznak a negyven éves diktatúra bűneinek bagatelizálásán, a történések megszépítésén.
Kedves Barátaink!
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége folytatja eddigi munkáját és szertettel hív és vár, mindenkit  aki céljaival egyetért. Reményeink szerint  ma újabb hagyomány született és egy év múlva találkozunk ugyanitt, a templomkert második ütemének átadásán. Ugyancsak a jövő év nagy feladatai közé tartozik egy nagyszabású helytörténeti munka összeállítása, melyhez kapcsolódó levéltári kutatásokat már megkezdtük.
Nagy öröm számunkra, hogy ez utóbbi munkánkat a túlélők, mai díszvendégeink ,fiatalokat meghazudtoló lelkesedéssel fogadták és  nagyban segítik.
Kedves Túlélők köszönjük.
Ígérhetem, hogy a következő hetekben hónapokban ismét jelentkezünk. Vigyázzanak magukra, adjon a Jóisten jó egészséget mindnyájuknak, és meséljenek nekünk még nagyon sokáig.

 Köszönöm, hogy meghallgattak.