Article Index

Magyarországon, Taksony az elsők között van, ahol méltó emlékművet állítottak az elhurcoltak és kitelepítettek emlékére. Szomorú rekord ez. 60 évvel az események és 15 évvel a rendszerváltás után az ország számos, svábok lakta településén még mindig  hallgatás borítja a történteket.

1945 óta felnőtt két generáció, a közel 740 elhurcoltból már csak 47-en élnek közöttünk. Félő, hogy az idő múlásával ez a történelmi igazságtalanság néhány leszármazott szomorú anekdotájává silányul.

A KÉSZ Taksonyi Csoportja 2004 januárjában kezdte el azt a munkát, amit néhány évtizede már meg kellett volna tenni. A levéltárakban, archívumokban nem volt nyoma listáknak, feljegyzéseknek a meghurcoltak nevéről, számáról. A politika az elvárt cinizmussal és  hatékonysággal dolgozott.

Ez alatt a félév alatt megmozdult a falu. Az iskolás gyermekek  hazatérve "valamilyen málenkijes" nevek után kérdezősködtek a nagyszülőknél. A kocsmákban felparázslottak a viták, hogy hol volt "ez és ez", "kint volt vagy nem volt kint", és ha kint volt, akkor "hazajött  vagy nem jött haza" és ha hazajött, akkor "itt maradt vagy kitelepítették", vagy csak egyszerűen meghalt a háborúban.

A nevek felkutatásával egy időben elkezdődött az építkezés a templomkertben, ahol az emlékmű felállításra került. Megújult a kert, aminek kapuja mostantól nyitva áll a falu lakói és vendégei előtt.

Az emlékműről aláfolyó víz a Dunát szimbolizálja, azt a folyót amin törékeny skatulyáikon Magyarországra érkeztek a svábok, hogy leszármazottaik megtalálják magyar emberként boldogulásukat.

Alacsonyan, a talapzatba szerelt, képeskönyvszerűen lapozgatható nevek listája ergonómiai szempontok figyelembevételével készült: a gyerekek így könnyebben hozzáférnek.