K. Flórián levert forradalma

Apám tizenhét éves volt 1956-ban. Október végén lelkesen jött haza a technikumból, hogy Pesten nagy dolgok vannak, nem kell iskolába járni egy ideig, és nem is lehet tudni, mikor kell újra. A hírek a faluba is eljutottak a pesti lövöldözésekről, harcokról. Valahonnan előkerült egy forgótáras pisztoly; a háború óta rejtegethette valaki a spájzban a befőttesüvegek között. Teljesen olyan volt, mint a kovboj filmekben, hosszú csövű, hatlövetű. Apám a haverokkal odaállt a család elé, hogy ők akkor most mennek Pestre harcolni. No, ekkor kapta az első sallert a bácsikájától. Az, a pisztolyt elvette tőlük, bedobta a kútba és néhány ’majd én szétrúgom a va…tokat’ kíséretében mindenkit hazazavart.   

Teltek-múltak a forradalom unalmas, taksonyi hétköznapjai. Míg egy novemberi napon rohanva jött haza apám, egyenest fel a padlásra egy oldal szalonnáért, meg hogy pakoljanak néhány ruhát a kisbőröndbe, mert egy órán belül indul a teherautó Soroksárról, mennek disszidálni. A bácsikája desztillálásról már hallott, mert ők is erősen főzték a pálinkát, de mikor kiderült, hogy itt akarja hagyni a megözvegyült anyját, az öccsét, az öregedő rokonokat, no, ekkor csattan el a második pofon. A szalonna visszakerült a padlásra, a ’deszidálásból’ nem lett semmi. Elmúlt a tél és a forradalom, újra beindult a technikum, majd megkezdte ő is a bolyongást a "gyár, kocsma, család" háromszegletű univerzumban.

Majd negyven évig tartott, mígnem a rendszerváltás végleg rácsapta az ajtót a csepeli Fémmű nagycsarnokára és sok forradalmár társával együtt, ő is belevetette magát a gondtalan nyugdíjas létbe. Két éve halt meg tüdőrákban, ahogy egy jó proletárhoz illik. Habár az is lehet, hogy nem akarta velünk ünnepeli az 50. évfordulót.

Talán szégyellte, hogy akkor olyan könnyen hagyta egy-két pofon ellenében megfosztani magát valamitől - lehetőségtől, szabadságtól -, amiről most mi magunk sem tudjuk, hogyan is kéne vele élni.

K. Attila - 2006 Taksony