Gyerekkoromban, a nyári szüneteket mindig kint töltöttem a nagymamámnál a "telepen". A "telepmama" háza nem állt messze a vasútállomás épületétől, ami hatalmas méreteivel mindig lenyűgözött. Akkoriban a Fő úti gyógyszertár mellett ez volt a másik emeletes épület a faluban.

 Manapság is impozáns látványt nyújt, a lehámlott vakolat ellenére megmaradt a patinája, méltó hajléka a masinisztáknak, kalauzoknak, forgalmistáknak. Vasútnál dolgozni a múltszázad elején csak a legmegbízhatóbb és legkorrektebb embereknek adatott meg. Az egyik dédapámnak is meg kellett szabadulnia sváb nevétől, hogy elindulhasson csinos egyenruhájában a vasutasok ranglétráján. Az "állásinterjún" biztosították a vasutas főnökök a bizalmukról, hogy rátermettségéhez nem fér kétség, és tökéletes alkalmazottat látnak benne. "Csak a nevével kéne valamit kezdeni, mert ilyen névvel nem lehet, hát megtetszik érteni ugye?" - lapogatták a hátát, sajnálkozó bajusszal a tiszturak. Így lett a Wágnerből Városi, és a dédapámból vasutas.

 Nemrég tudtam meg, hogy 1959-ben néhány héten keresztül az állomásépületen a Taksony felirat helyett Poroszló szerepelt. Makk Károly nálunk forgatta a 39-es dandár című filmjét, amelyben kis falunk vasútállomása is jelentős szerepet kapott.

A film röviden: 1919 tavasza. Karikás Frigyes a Tiszánál újjászervezi a 39-es dandárt. Legelszántabb katonái Korbély János és honvédei lesznek, akik mindenben kitartanak a politikai biztos mellett. Nagy Jóska nem hajlandó csapatát senki parancsnoksága alá engedni, de amikor kell, megsegíti Karikásékat. Az anarchista Jóska szétosztatja a parasztok között a gróf földjét és vagyonát. Korbély, bár megérti a férfi indulatait, Karikás parancsának engedelmeskedve leállítja az akciót. A túlerő körbezárja a Tanácsköztársaság csapatait. Jóska megsebesül, majd meghal. Korbély és Karikás barátjukként siratják. A bukás elkerülhetetlen, de ők továbbra is bíznak az eszme győzelmében.

 Karikás Frigyes novellájából készült a film, amelyben a főszereplőt Karikás Frigyesnek hívták. Nem volt egyszerű ember az író. Apja szentképfestő volt, de ő fejébe vette, hogy itt a földön teremti meg Isten országát Sallai Imre és Fürst Sándor segítségével. Fő irodalmi műve a Tanácsköztársaság harcait megörökítő történetek, amelyek megírását személyes emlékei segítették. Kun Béla írt előszót az orosz kiadáshoz, de aminek jobban örülünk, hogy Karikás fordította elsőként magyarra Hasek Svejkjét.

Taksonyban a filmforgatás nagy szenzáció volt. A falu apraja-nagyja kint téblábolt az állomás környékén, hogy - csak egy pillanatra - megláthassák az ötvenes évek "eperjeskárolyait, stohlandrásait".  Nagynevű színészek voltak a stáb tagjai - Benkő Gyula, Szirtes Ádám -, nagymamám a jóképű Darvas Ivánt hiányolta, de ő börtönben ült az idő tájt és különben sem lett volna kompatibilis a történethez.

Sok taksonyi kapott statisztaszerepet a filmben. Kamaszkorú nagybátyámat teljesen elvarázsolta a filmkészítés. Legjobban az tetszett neki, hogy a jeleneteket többször is felvették, néhány percre visszaforgatták az időt, hogy újra kezdve valamivel jobban sikerüljön a történet, amit óvatlanul elrontottak az előbb. Irigyelte a rendezőt, akinek ekkora szabadság és hatalom volt a birtokában.

Soha nem felejti - mesélte - mikor az épület padlásán kirúgták az üvegablakot, kidugták a Maxim géppuskát és belelőttek a tömegbe. Valami nem stimmelt a rendezőnek, mert háromszor megismételték a jelenetet. Ablak beüvegez, üveg kirúg, puska kidug, tömeg belelő. Aztán újra. Ablak beüvegez, üveg kirúg, puska kidug, tömeg belelő. ...

Valóban, mindig akad valami probléma, ha az ember a tömegbe lövet. Azt sohasem lehet jól csinálni.