Hogy melyik áll jobban a szánkra, az öt perccel múlt fél vagy a tíz perc múlva háromnegyed, jól definiálja az embert.
Az „öt perccel múlt” típusú ember többnyire pesszimista beállítottságú, úgy érzi valamiről végérvényes lemaradt, valamit elvesztett, ami visszahozhatatlan és megismételhetetlen. Megkeseredett, álmait vesztett ember ez a fajta, aki fáradtabban kell ki az ágyból, mint mikor belefeküdt. Régi, nagy hőstettein mereng naphosszat, belegondolni sem mer mi vár rá holnap, ha tehetné, egésznap a kerti padon ücsörögne és elmélkedne a nagy elmulasztott lehetőségeken, amikről egy hajszálhíján, de mégis csak lemaradt.
A „tíz perc múlva” típus élete izgatott várakozás az új eseményekre, élményekre. Ő az, aki nem néz soha vissza csak a jövő, a fejlődés, a következő tennivaló érdekli. Ez a fajta meglehetősen kreatív, hajtja a tudásvágy az ismeretlen felfedezése, az alkotás vágya, már-már észre sem veszi, hogy a nagy sietségben ő robog el az élet mellett, nem pedig fordítva. Cserébe mindig ő ér célba először, miközben a többiek a kerti padról kászálódnak felfele.
Többek között ezért is utálják a svábokat, mert ha kérdezed tőlük mennyi az idő, csak annyit mondanak tíz perc múlva háromnegyed.
Az utóbbi időben a fővárosban újra felütötte fejét a sváb gyűlölet. A hazák falán megjelentek a „svábok takarodjatok” feliratok, amely köszönhető annak is, hogy a parlament alelnöke egy konzervatív újságnak elpanaszolta, hogy abban a kerületben ahol ő lakik, nem úgy hívják a péksüteményt, ahogyan kellene, hanem olyan svábosan. Azt is nyilatkozta, hogy az a sváb, aki a fővárosba költözik, jó lenne, ha tudomásul venné, hogy a fővárosban lakik és nem egy sváb faluban, ahol hetente kötelező a nagytakarítás.
Oh, nem!!! Itt valami félreértés történhetett, ez nem lehet nálunk, Magyarországon. Itt a cigányokat és a zsidókat szokták a házfalakra firkált üzenetekkel instruálni, nem a svábokat. Természetesen cigány és zsidóbűnözésről hall néha-néha, emitt-amott az ember, de olyan hogy svábbűnözés, az nem létezik.
Nyugodjunk meg, valóban nincs így! A fent említett főváros nem Budapest, hanem Berlin, a parlament nem az országgyűlés, hanem a Bundestag, az alelnök meg nem a „t… tudja ki”, hanem a Wolfgang Thierse.
Viszont a hír többi része igaz. Az is igaz, hogy a svábokat különös emberfajtának tartják Németországban is. Nagyban saját maguk tehetnek a róluk kialakult sztereotípiákról, jellegzetes tájszólásukról, a pedantériájukról, a Mercédeszeikről és Porschéikról. Jobban szeretik a muskátlis kis kertjüket, mint a zsibongó kozmopolita nagyvárost, ahova csak seftelni (Geschäft) mennek, de azt is olyan smucig („Geld ist doch nicht schmutzig”) módon teszik, hogy csak az tudja akceptálni, aki reggel indulás előtt a tórából olvasott néhány jó tanácsot.
Nehéz a sváboknak Németországban, meg kell hagyni. Soha nem laknék olyan helyen, ahol vigyáznom kell, hogyan kérek egy vekni kenyeret a péknél: Wecken-t mondok vagy Schrippen-t.
Ne féljetek svábok, gyertek haza, itt béke van!
