"A gyermek sikere, egyben az iskola és a falu sikere"

Nem tudom hányadik gratuláció a mienk, de mi is szeretnénk köszönettel és jókívánsággal elhalmozni Török Istvánt, a Taksony Vezér Általános Iskola igazgatóját abból az alkalomból, hogy 2009-ban megkapta a Taksonyért Emlékérmet.

Először elmesélem az olvasóknak, miért van a tegeződés, mielőtt bárki is tiszteletlenség venné. Már sokszor és sok helyen említettem, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert alsó tagozatban a feleséged, Török Marika, felsőben pedig Te voltál az osztályfőnököm. A nyolcadik után egy barátommal vissza-visszajártunk hozzátok, hogy beszámoljunk merre-hol tartunk a tanulmányainkban, és az egyik találkozás során ajánlottad fel, hogy tegezzünk vissza. Nagyon nehezen állt rá a szám, mert az alkatod, a hangszíned olyan igazán „tanáruras”. Nehéz volt elképzelni, hogy csak úgy visszategezünk. A hetvenes évek elejéről nem is emlékszem ilyen magas emberre Taksonyban. Kilógtál a sorból, nem érzed úgy?

Nem. Egyáltalán nem. Szoktam viccelődni a gyerekeimmel, mondom nekik azért vagyok ilyen magas, hogy legyen kire felnézniük. Vagy, hogy ne nőjenek a fejemre.
Tény, az első időkben, mikor bementem a Szövibe, az akkori élelmiszerboltba, az idős nénik forgolódtak, és kérdezgették egymást, hogy ki lehet ez a magas ember.

Mikor is kerültél ide és miért pont ide? Hiszen Budapesten gyerekeskedtél, ha jól tudom a XI. kerületben.

Igen, a Bocskai úton laktunk. A Váli utcai iskolában kezdtem az elsőt, majd mikor felépítették a Baranyai utcai lakótelepet, átkerültem én is az ott épült új iskolába. Valószínűleg nagyon korszerű iskola lehetett, mert egy alkalommal, mikor délután napközis voltam, megjelent a csoportunkban a Kádár János. Mi meg tátott szájjal csak álltunk ott, hogy ez tényleg ő.
Akkor még a Lágymányosi lakótelepen nádas volt, ott játszottunk. A Feneketlen tónál pedig az esküvőnk volt. Nagyon sok minden köt oda, büszke is voltam mindig arra, hogy nem Pesten laktam, hanem Budán. Hetedikes koromig tanultam ott, majd kollégiumba kerültem Kecskemétre.
Mikor is kerültem ide? 1969-ben, és akkor még a pedagógus állást pályázni kellett. A ráckevei hivatalhoz tartozott Taksony és a művelődési osztály vezetőjét kellett megkeresnem, akit úgy hívtak, hogy Mészáros Manci néni. Sokan ismerik, mert ő taksonyi. Ez június végén volt, és augusztusban kaptam egy levelet, hogy felvettek. Így kerültem ide.
Befogadtak a szülők, szerencsés időben kerültem ide, mert lehetett és volt mit javítani a gyerekek fegyelmezésén.
Sőt, mikor jött a hétvége, jöttek a szülők, hozták a disznótorost, a csülköt, mert „szegény tanár úr egyedül lakik az albérletben”. Így támogatták a kezdeti lépéseimet.
Elfogadtak, de tettem is a gyerekekért, minden hónapban legalább egyszer elvittem őket valahova: kirándulni vagy múzeumba. Nem emlékszem vissza olyan osztályra, akiket nem szerettem volna vagy olyan gyerekre, akire azt mondanám, hogy hú de rossz gyerek volt.

Egyke gyerek voltál?

Hatan voltunk testvérek. Mind fiúk. Szeretném elmondani, hogy édesapám és édesanyám is pedagógus volt, a tanári fizetésből éltek, de mind a hat fiút kitaníttatták és mind a hat diplomás lett. Abban az időben is nagyon gyenge fizetés volt a pedagógusé.

Az iskolai tanulmányok alatt miben voltál a leggyengébb? Szerintem, ez érdekli a diákokat igazán.

Sosem voltam kitűnő tanuló. 4,4 –4,6 között voltam általában. Amit igazán nem szerettem, az az orosz nyelv volt. Kötelező volt tanulni, s nem volt szimpatikus a tanár sem.

Volt tanár példaképed vagy éppenséggel egy „Horger Antal urad”?

Volt példaképem, a kollégiumban Kecskeméten. Mikor hetedikes koromban odakerültem nagyon nehezen szoktam meg a közösséget, s mindenképpen haza akartam jönni. Lejöttek a szüleim, hogy jól van, akkor hazavisznek. Volt egy tanárom, akit úgy hívtak, hogy Veczkó József, aki pszichológus volt. Ő behívott anyukámmal együtt, hogy beszéljünk egy kicsit, mielőtt elmegyek. Leültünk az irodájában és úgy keltünk fel az asztaltól, hogy azt mondtam- de jó nekem itt ebben az intézetben.- Ott maradtam és nagyon nem bántam meg, mert legszebb diákéveimet ott, a kecskeméti gimnáziumban töltöttem.
Veczkó tanár úr még most is él, nemrég írtam egy levelet neki, mert olvastam egy írását valamelyik újságban. Válaszolt rá egy nagyon kedves levélben, sőt még emlékezett is az esetre ennyi év távlatából.
A gimnázium után mentem Szegedre, a főiskolára, matematika-műszaki tanár szakra.

Nem nagyon lehetett téged látni a régi időkben sem, meg a mostaniakban sem a politikusok közelében, vagyis „a hónuk alatt”, ahogy Cserhalmi György mondta egyszer, s persze hozzáfűzte azt is:  „mert ott büdös van.” Szerinted is?

Szerintem is. Én a politikával úgy vagyok: azt nem mondom, hogy semleges vagyok, vagy nincsen valamilyen nézetem, de egy pedagógusnak nem a politikával kell foglalkoznia, hanem a tanítással. Biztos érzékelték a kollégák és a gyerekek is, hogy hova húzom, hova tartozom, de a munkába, az igazgatásba soha nem vittem be a politikát.

Mennyire volt nehéz boldogulni tanárként, igazgatóként és képviselőként ilyen független hozzáállással?

Ez nagyon érdekes, mert épp a napokban gondoltam arra, hogy az életemben a nők voltak azok, akik nagyon sokat segítettek. Első volt az édesanyám, hogy felnevelt, második a feleségem, hogy megtalált. S volt egy művelődési-osztály vezető, Listár Lászlóné, aki valahogy felfigyelt a munkámra. És mikor megalakult a szigetszentmiklósi művelődési-osztály ő javasolt vezetőnek úgy, hogy semmit sem tudott a politikai meggyőződésemről csak egyszerűen ismerte a munkámat. Nagyon büszke voltam arra, hogy piros könyv nélkül megkaptam ezt a beosztást. Nem hiszem, hogy manapság sokat mondana bárkinek, de abban az időben nagy szám volt, hogy politikai hátszél nélkül is sikerült.
Két évig vezettem Szigetszentmiklóson a művelődési, sport és egészségügyi osztályt, ahol nagyon sokat tanultam. Igazából a vezetői munkát, az igazgatást ott tanultam meg, s visszakerülni ide Taksonyba igazgatónak így már sokkal egyszerűbb volt.
Ami ott hiányzott, azok a gyerekek voltak. Ha egy pedagógus nem gyerekek között van, azt nem is tudom, hogyan lehet…

Amikor idekerültél, új dolgokat vezettél be. Az osztálytermet fel kellett díszíteni, s persze a síkidomok és mértani testek képletei kerültek a falakra. De nekem legjobban a szakkör tetszett, a régi gyermekorvosi rendelő helyén lévő műhelyben. Gyertyát öntöttünk, kis sámlit készítettünk, kalapáltunk, fűrészeltünk.  Nagyon izgalmas volt, az ember megérezhette az alkotás ízét, ami egy gyereknek maga a csoda.

Én akkor azt azért tettem, mert iskoláskoromban volt egy nagyon jó rajztanárom, ő is tartott nekünk szakkört. Azokat a munkákat, amiket ott megtanultam, szerettem volna átadni az itteni gyerekeknek. A tanítás mellett szerettem mindig kitölteni a szabad időmet, és ez a szakkör arra is jó volt. Ti biztos nem emlékszetek rá, fiatalok vagytok, de mikor idekerültem ifjúsági klubot is vezettem. Szerettem volna tenni valamit a taksonyi fiatalokért, akiknek nem volt lehetőségük a mozin kívül más szórakozásra. Heti egy alkalommal tartottunk foglalkozást a Pince klubban, amit magunk hoztunk rendbe, mert addig szenespince volt.  Híres-neves embereket hívtunk meg, mint az író Moldova György, a focista Albert Flórián, az Omega vezetője Benkő László, színészek közül Haumann Péter. 
Országos versenyekig jutottunk, aranykoszorús ifjúsági klub voltunk háromszor.

Benned most is megvan ez a  kreativitás, láttam festményeidet.

A festészet valóban fontos számomra, de most a munka mellett nincs rá időm. Majd nyugdíjas koromban, ha több időm lesz, megint festek, mert ez valóban örömet okoz nekem.

Ez amolyan kompenzáció, hogy kézzel fogható dolgokat tegyél? Nehezen kap visszajelzést az oktató ember, csak mondja, mutatja….  Néha nem tűnik hiábavalónak az egész? Kiszámoltad hány embernek magyaráztad el, hogy mi az a  prímszám, és ezek közül hányan ülnek börtönben és hányan állnak az egyetemi katedrán?

Nem számoltam ki. De nagyon büszke vagyok a tanítványaimra, hogy sikeresek. 69-ben még Pestről jártak ki a faluba a pedagógusok, de most az a helyzet állt elő, hogy több a faluban a pedagógus, mint amennyit az iskola fogadni tud. A főiskolát, egyetemet végzettek száma sokkal-sokkal több, mint annak idején volt.

Megvannak még a praktikáid, hogy élvezzék is a gyerekek a tanulást? Létezik még a kézfogásos ötös osztályzat?

Megvannak a fokozatok, a dicséret, a piros rombusz, a kézfogásos ötös és a csillagos ötös. A mai napig szeretik a gyerekek, örülök neki, hogy sikerült kialakítani, mert harcolnak érte, hogy kapjanak valamit, meglegyenek a fokozatok, van miért küzdeniük. Ahogy visszaemlékeznek a szülők, nagyon száraz tárgy a matematika, én próbáltam úgy tanítani, hogy megszeressék. A szöveges példák megértetéséhez, mai napig a „szomszédhoz fordulok”. Ha területet kell számítani, akkor a szomszédnak a kertet kell felásnia, vagy kicsempéznie a fürdőszobát, ha a testekről tanulunk, akkor a szomszéd szénboglyát rak vagy a gúla alakú tetőt készíti. Az életből vett példákkal próbáltam meg szemléltetni a tananyagot, ha nem is mindenkinek, de a többségnek sikerült megértenie. Nem hiszem, hogy megszerette mindenki, de nem utálták legalább, és ez már öröm nekem.

 

Ha rólad beszélünk, ösztönösen a Marikát is melléd gondoljuk mindig, és fordítva is így van ez. A Pistáék, vagy a Marikáék – szoktuk  mondani.  Amit véghezvittetek az eltelt évek alatt, az közös érték. Az emberek megbecsülése is mindkettőtöknek szól, úgy érzem. Hogyan működik ez, mi a titka a párkapcsolatnak? Sok embernek mintha problémái lennének ezzel manapság.

Vannak gondok egy párkapcsolatban, de mi az iskolába, a kollégák közé sohasem vittük be ezeket. A másik pedig hogy, nekünk a legsikeresebb osztályaink azok voltak, ahol együtt tudtunk dolgozni. A nevelés és a tanítás tekintetében annyira egyformán gondolkodtunk, hogy egymás munkáját segítve nagyon sikeres osztályokat tudtunk képezni. 

Itt Marika is közbeszól

Hogy hosszan meg tud maradni két ember egymás mellett, abban fontos az, hogy én is el tudjam fogadni az ő szüleit és ő is az enyémet. Elfogadni pereputtyostól a másik családját. A Pista szülei hamar, hirtelen meghaltak, de az én szüleim sokáig betegeskedtek, mielőtt eltávoztak. Ha nem lett volna mellettem, nagyon nehéz lett volna. Másrészt a szüleink, amíg tudtak segítettek minket, úgy ahogy most mi próbáljuk a mi gyerekeinket. És nagyon sokat számít, hogy nyugalom legyen körülöttünk. 

Mikor megszületett az első fiad Szilárd, engem anyám elküldött egy szép könyvvel, amit oda kellett adnom ajándékba. Abban az időben már nem volt divat, hogy libát vagy tyúkot vigyenek a tanároknak. Mikor megszületett az én első lányom rá húsz évre, akkor Ti is meglátogattatok minket. Nagyon jól esett. Múltkor pedig láttalak egy igazán fiatal emberrel….  

Egy nagyon, nagyon fiatal emberrel. Jól láttad, egy fiatalember és két fiatal hölgy, három unokám van, és remélem még több is lesz. Ahogy félóra, egy óra szabadidőm van rögtön őket keresem, szerencsére ők is keresnek minket. Szeretnek nálunk is aludni és nekünk is nagy boldogság, ha velük lehetünk.

Az már publikus, hogy nemsokára nyugdíjba mész?

Igen, az igazgatói megbízásom 2010 nyaráig szól és szeretnék addig becsülettel helytállni, megkeresni a megfelelő utódot, aki majd viszi tovább azokat a hagyományokat, amelyeket kialakítottunk.

Sokan a környékről, kifejezetten azért hozzák ide a gyerekeket, mert Te igazgatod ezt az iskolát. Gazdag öröksége lesz az utódodnak, jól kell vele sáfárkodnia.  Most már nyugodtan mesélhetsz, mi volt a legnehezebb ezek alatt az évek alatt, mire kell majd odafigyelnie?

Ez nem így van, amint állítottad, nem miattam jönnek ide, hanem az iskolában tanító pedagógusok miatt. Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy képzett, jó képességű pedagógusok tanítanak a taksonyi iskolában, és ezt a szülők is látják, ezért idehozzák a gyerekeket. Évről évre többen jelentkeznek, hogy szeretnék beíratni a gyereket. Valóban büszke vagyok, hogy inkább ide akarják hozni őket, mint innen elvinni.
Hogy mi volt a legnehezebb? Talán az, hogy a kezdő kollégákat meg kellett győzni arról, hogy nem csak a saját gyerekeiért kell felelni és értük küzdeni, hanem az egész közösségért az iskoláért. Azt tartom az iskolánk nagy erényének, hogy ha egy gyerek elmegy tanulmányi versenyre, akkor nem csak a saját tanára fogalakozik vele, hanem feláll egy team és az készíti fel. Mert az a fontos, hogy a gyerek sikere az iskola és a falu sikere is legyen. 2010-re leszek 25 éve igazgató és a legnagyobb sikernek azt érzem, hogy az iskolában minden gyerek német nemzetiségi nyelven tanul. Nem hiszem, hogy az országban sok olyan iskola van, ahol a gyerekek 100 %-a német nyelvet tanul.

Mit érzel legnagyobb kudarcodnak?

Gyerekkel kudarcom soha nem volt. Sajnos egyre többször a szülők jönnek panaszkodni és van egy-egy olyan család, akivel nem tudok közös nevezőre jutni. Nem tudjuk egymást meggyőzni, a magunk igazáról. Korábbi években ilyen soha nem volt. Lehet, hogy a korom miatt van ez, mert a szülők egyre fiatalabbak hozzám képest, és nekik a gyereknevelésről más véleményük van, mint nekem.

Itt Marika is közbeszól 

Hát igen, a jogok teljes ismerete és a kötelességek teljes semmibe vétele - nagyon nagy szakadék van a két dologhoz való hozzáállásban.

Van, amit elkezdtél és szeretnél még a nyugdíjba vonulás előtt véghezvinni?

Úgy érzem, hogy a 40 évnyi tanítás és 25 évnyi vezetés alatt mindent meg tudtam valósítani, amit szerettem volna. Nincs bennem hiányérzet.

Gondolkoztál már a nyugdíjas éveken? Vannak kész terveid, ejtőernyőzés, piros Ferrari…?

Igen, igen…. Mondtam a kollégáknak, hogy sűrűn be fogok járni az iskolába, amíg az unokáim idejárnak, addig biztosan látni fognak. Nagyon szeretnék újra festeni, mert a munkám most nem engedi. De az unokákkal szeretnék a legtöbbet lenni.

Visszatérve a festéshez, ha csak egyetlen egy képet festhetnél az életben, azon mi lenne?

Családom. Feleségem, gyermekeim és az unokáim.