Két világháború között épült parasztportát - eredeti kialakításában és megjelenésében - keveset találunk már Taksonyban. Egy hétvégi kerekpározás alkalmával alig húszat tudtam összeszámolni.
Jó tíz évvel ezelőtt feleségül vettem egy csángó lányt - a nagymamám szerint mindenki csángó, aki nem sváb -, és valami ház félét kerestünk a faluban. Rátaláltunk a Rezeda utcában - a Tresplacon, régen itt voltak a szérűskertek - egy lakatlan házra.
Mondhatnánk azt is, hogy első látásra “beleszerettünk", és elhatároztuk, hogy ebben a házacskában fogjuk “leélni az életünket" a gyermekeinkkel. Miután megvásároltuk, hozzáláttunk az átalakításához. Első lépésként elbontottuk a nyári konyhát és az ólakat, hogy helyére építsünk egy korszerűbb lakrészt.
Eltelt egy-két év, és egy markológép fél délelőtt a földdel tett egyenlővé a megmaradt első részt is, hogy oda egy még korszerűbbet építsünk - a megépült ház bemutatásától megkímélem az olvasót -.
Sajnos így történtek a dolgok, de inkább mesélek a sváb házakról.
Régen a házak, keskeny, hosszúkás telkeken épültek. A legegyszerűbbek - legszegényesebbek - hármas tagolásúak voltak, elől a tisztaszoba (fájrada stub), középen a konyha (khuhl), leghátul a kamra (khamr) amiben a padlásra (póda) felvezető létra (lojdr) is helyet kapott.
A félméter körüli vályogfalat néhány földbeágyazott téglasorra rakták. Vert falú (gezectemaur) épületek még a nyolcvanas években és készültek a faluban.
A ház tornáca (gang) keskeny, mellvéd nélküli volt, nem volt szükség oszlopokra a tetőgerendák alátámasztásához. A tornác mellett nyílt a kapu (tilé), és a vele egy magasságban folytatódó kerítés (kátr). A kerítés fenyő lécekből készült és tartó oszlopoknak lehántolt akácfát ástak a földbe, aminek a földalatti része sokáig nem rothadt el.
Az udvar (hóf) felöl léphettünk a konyhába a dupla ajtón (tír) keresztül. A külső szárny teleajtó volt, míg a befelé nyíló, felül kétosztású üvegezett résszel rendelkezett. Az ajtótáblák felett világító ablakok voltak. Az ajtó mellé egyszárnyú, háromosztású ablak került, ami a konyha megvilágítására és a szellőztetésére szolgált.
A konyha és a tisztaszoba közös falában volt a kémény (rofang) kürtő, aminek mindkét helységre volt nyílása.
A konyhából nyílt a tisztaszoba, amelynek egy vagy két ablaka (fénstr) nézett az utcára, ritka esetben volt még egy az udvar felé is. Az ablakokat a fal külső síkjába illesztették, széles belső párkányt hagyva. A két pár kifelé és két pár befelé nyíló szárnyat három részre osztották.
A helyiségek padlózata döngölt vályog (lojm) volt, vagy gazdagabb helyeken a száraz homokba ágyazott, staflikra szegelt fenyőpadló (fuazpoda).
A tornácról külön ajtó vezetett a kamrába, ahol az élelmiszert, szerszámokat és tüzelőt tartották. Innen jutunk fel a padlásra, amit arasznyi vályogtapasztás borított. A szarufákat megpróbálták fenyőből készíteni, de a szegényebb helyen a viszonylag egyenes akácfa is megtette. A keresztgerendákat is néhol akácból készítették, nagyjából meggyalulva két oldalukat, cserébe a mennyezetet kellett bevakolni elfedve a födém rútságát.
A fent leírtak képezték a szegény sváb parasztporta lényegét, egy ilyen házban már lehetet lakni.
Készültek kiegészítő építmények - nyárikonyha (szomrkhuhl), ólak (szaustál,héarstál) és, WC (hájzlé) -, amit vagy a házhoz illesztettek folytatva az épületet a kert hátsó része felé, vagy külön építették meg az udvarban. Az épületrészeket utólag valósították meg, volt amikor nem a kőműves mester, hanem a ház tulajdonosa készítette, ezeket elnézve jól tetten érhető sváb ember találékonysága.
Fontos elemei az építménynek a pince (khélr) és a kút (prona), amit a bejárati ajtóval szemközt építettek, megkímélendő magukat, az udvarban való fölösleges sétálgatástól.
A házat a mezsgyehatárra építve, a nyári konyhával, ólakkal, WC-vel a szomszéd (nohpr) felé megteremtve az elhatárolódást. Az ereszről lecsepegő víz jelentette a határvonalat, nagy illetlenségnek számított a szomszéd részéről, ha bármit is nekitámasztott a ház falának.
A kert többi részét a sövénykerítés (cáu) választotta el a szomszédoktól. A sövénykerítésbe két-három méterenként akácfát ültettek, amire néhány sorba drótot húztak, hogy erre fusson fel a vad ribizke, orgona vagy a legigénytelenebb licium. Tavasszal visszavágták a fák koronáit és formára metszették a sövényt. Néhány év alatt megfelelő tömörségű lett a kerítés, de ez sem akadályozta meg a szabadon mászkáló macskákat és kutyákat, hogy át- s visszajárkáljanak a telkek között, ezzel állandó diskurzust biztosítva a szomszédoknak.
A kertben az idénynek megfelelő zöldséget termesztették. Minden portán volt szőlő (waipr) ültetve, ha csak néhány tő is. Szlankát és a kevésbé igényes ottelo fajtákat telepítették, ezek jól bírták a tápanyagban szegény fehér homokot. A gyümölcsfák közül is a barack és a szilva volt a kedvelt, mind a szívóssága és az ősszel lehulló termése miatt, ami a pálinkafőzés (snápsz) elengedhetetlen alapanyaga.
Az utcán a házak elé akácfákat (ákácpóm) ültettek, amelyek ha megnőttek csak a bosszúságot okozták vastag, mindenhova bejutó gyökereikkel, és ősszel a lehulló apró leveleikkel.
A szerkezeti egyszerűségnek megfelelően a homlokzatok (kívl) díszítő elemei is visszafogottak voltak. A fehérre meszelt falakon sötétzöld színűre festették a fa nyílászárókat. A kerítések és a kerti kutak faborításai szintén zöldek voltak, a felhólyagzott festékre rákerülő újabb rétegek érdekes textúrát eredményeztek az évek folyamán.
A meszelés (vájzla) rituális tevékenységnek számított a faluban. Évente legalább egyszer az Anna napi búcsú előtt ki kellett javítani a lehullott vakolatot és újra kellett meszelni az épületet. A pincékben mindig állt egy félig mésszel (kholih) teli vödör, hogy az évközben bekövetkező állagromlást rövid időn belül helyre tudják állítani. Gyermekkoromban nehezen viseltem, mikor játék helyett segítenem kellett ezekben az adhoc jellegű renoválásokban.
A házak homlokzata sima volt, nagyritkán az ablakok köré geometrikus mintákat vakoltak, ugyanígy a fal síkjából kiemelkedő vakolással hangsúlyozták a ház kontúrját.
Az oromfalon szerepelt a tulajdonos monogramja és a ház építésének dátuma. Itt található a formájával sajátosan Taksonyra jellemző építészeti elem, a padlást szellőztető ablak - a kukedli -.
Csúcsos felsőrészével gótikus hangulatot idéz az amúgy zömök épületre. Sok házon megtaláljuk még ezt a szép formájú ablakot. Az '56-os földrengés során általában az oromfal dőlt ki, s ott ahol nem ment tönkre az ablak, visszaépítették. Sok helyen egyszerű szögletes ablakot tettek be, nem vacakoltak ezekkel a "cirádákkal" - gondolom volt akkor elég bajuk az embereknek. Jó lenne tudni ki volt az a helyi asztalos, aki ezeket az egyszerű, de szép ablakokat gyártotta abban az időben.
Régi, fehérre meszelt, zöld ablakos házat egyet találtam a Petőfi utcában. Az új Posta épület mellett, a Wesselényi utcában láthatjuk még az Örzse néni házát, ami nagyon rossz állapotban van, de homlokzat díszítésében talán ez a legszebb.
Nemcsak a ház tűnik nagyon eredetinek, de az udvarban található kút és pince is meg van érintetlenül, sőt a barackfát is jó régen ültethették. A telek hátsórészén elkészült új épület nem zavarja a porta egységét. A romos épületen nem csúfítja telefon bekötés és gázóra a falakat, igaz lakni sem lehetne benne.
A település fejlesztési terveiben szó van arról, hogy a Posta környékén alakítanák ki a falu adminisztratív központját. A régi temető területére is vár valamilyen rendezés.
Ha mindez valóra válik sok ember fog megfordulni ezen a környéken.
El kéne töprengeni azon, minként varázsolhatnánk vissza eredeti szépségébe ezt a portát, a kerttel, a kúttal, a kerítéssel.
Kedves színfoltja lehetne a falunak, emléke a taksonyi, sváb paraszti építkezésnek.
