Én a Péhl Gazsi bácsihoz jártam, gondolom a sojdl a Tagscherernél is sojdl volt.

Odafele mentemben mindig nagy kérdés volt, hogy vajon a párna melyik oldala jut nekem, a piros vagy kék.
Minden borbélynak megvan ez a hátborzongató rítusa: miután a vendég kikászálódott a székből, s keresi az aprót, Ő addig fogja a párnát, megfordítja, beleejti újra a székbe és azt mondja - "Következő". Az a fáradt mozdulat és az a sóhajszerű parancs, számomra mindig baljóssá tette a hajvágás műveletét. Ha a párna kék oldalára ülhettem kicsit nyugodtabb voltam, mégiscsak a remény színe.

A kilencvenes évek elején, a forgalmasabb utak mentén álló házak vállalkozó szellemű  lakói az első szobából hátraköltöztették a nagymamát a nyárikonyhába - ezek az öregek amúgy is oda voltak a nyárikonyháért -, aztán kiverték a falat, hogy legyen ott zöldséges vagy butik. Aztán az üzlet vagy beindult vagy nem, de megmaradtak a portálok, a felpezsdülő gazdaság szomorú emlékeinek.