A sváb chili olyan, mint egy AMG Mercedes. A sok kifinomult, elegáns részlet mellett ott lakozik benne az a végtelen brutalitás, amit akkor érezhetünk, ha padlóig nyomjuk a gázpedált. Tarkónk nekifeszül a fejtámlának, belső szerveink átrendeződnek, ujjaink kezdenek lecsúszni a kormánykerékről, s közben a levegőt kapkodva próbáljuk tekintetünket vagy a műszerfalra vagy az útra szegezni, reménytelenül. Ezért nagyon fontos, ha vendégeket hívunk egy sváb chili vacsorára, gondoskodjunk biztonságos ülőalkalmatosságról.

A chili lelke - a továbbiakban nevezzük egyszerűen detonátornak - az, amitől megtapasztalhatjuk az alig tapasztalhatót. Vásároljunk egy füzér szárított erős paprikát, de az igazán autentikus, ha magunk termesztjük a taksonyi földben a taksonyi napsütés alatt. A sváb chili azért különleges, mert a Fekete-erdő környékén hiába is próbálkoznánk paprika termesztéssel, nem járnánk sikerrel, ezért jobb is, ha ott inkább Mercédeszt gyártanak. Háromszáz éve az ulmi skatulyákon gubbasztva, lefele csorogva a Dunán meg nem fordult senki emberfia fejében, hogy ezt csak itt nálunk lehet és úgy, ahogy mi csináljuk.

A füzérről szakajtsunk le annyit, hogy összetett markunk tele legyen a paprikával. Tépjük le a csumáját, rázzuk ki belőle a magokat és szakítsuk három-négyfelé.

Másfél literes lábosba öntsünk másfél üveg sört, ami szintén lehet taksonyi, de ha ilyen nincs, akkor inkább Dreher legyen, mint Heineken, ha már svábozunk.  A paprika törmeléket főzzük meg benne, a forrás után öntsük az egészet a turmixgépbe és daráljuk le. A végeredmény, a detonátor, a közel egy liternyi narancssárga folyadék és egy használhatatlan turmixgép. Tegyük félre és vigyázzunk rá nagyon, ne csepegtessük tartalmát a kőpadlóra, ne szagoljunk bele és nyelvünket se próbáljuk belemártani.

Szedjünk elő négy nagy vöröshagymát és egy nagy fej fokhagymát. Vagdossuk apró darabok és rakjuk félre. Itt is részesítsük előnyben a háztáji terményeket, de legalább taksonyi zöldségestől vásároljuk, ha nincs a kertünkben.

Készítsünk két liter húsleves levet, amit lehet csirke- vagy marhahúsleves-kockából, de semmi esetre sem gulyásleves-kockából. Luxus lenne azért levágni egy tyúkot, hogy csak a levét használjuk fel.

Mondhatnám azt is, hogy öljünk le egy marhát kóser módon, de tudom, hogy Taksonyban már disznót alig vágnak, ezért menjünk el valamelyik húsboltba – aminek nincs erkélye – és vegyünk három kiló marha lapockát, szép vöröset, szálkásat. Vagdossuk akkora kockákra, hogy nyersen csak kettő férjen egyszerre a szánkba.

Szedjünk elő egy mély tálkát és keverjük össze benne a következő fűszereket a megadott mennyiségben:

4 teáskanál őrölt köményt,
1,5 evőkanál őrölt erős paprikát és ugyanennyi édeset,
1 teáskanál oregánot
1,5 teáskanál cukrot
0,5 teáskanál őrölt koriandert
0,5 teáskanál cayanne borsot
0,5 teáskanál őrölt színes borsot

Vegyük elő az ágy alól a pálinkás üveget, öltsünk ki belőle egy decit és tegyük félre. Húzzuk meg az üveget és öblítsük le a maradék fél üveg sörrel, majd kezdjük el a főzést.

Egy nagy – tényleg nagy – fazékban addig fonnyasszuk a hagymát kevés olajon, míg puha nem lesz.

Közben a felkockázott húst több részletben forró serpenyőben szintén kevés olajon addig pirítsuk, míg barna nem lesz, majd szedjük ki külön tálba.

A megfelelő fonnyadtságú hagymára hintsük rá a fűszerkeverékünket, s keverjük addig, míg ronda barnás péppé nem válik az egész.

Dobáljuk rá a pirított húskockákat és keverjük össze, hogy mindegyikre jusson egy kis pép.

Öntsük rá a húsleves levét és a spájzból hozzunk egy üveg paradicsomlevet, amit a nagymamánk főzött és öntsük a fazékba. Ha nincs nagymamánk, akkor két közepes sűrített konzervparadicsom is megteszi.

Óvatosan vegyük elő a detonátort és borítsuk a chilis fazékba.

Ne feledjük a félretett pálinkát hozzáadni.

Fedjük le a fazekat és főzzük két-három órán keresztül. Néha keverjük meg és szórjunk bele sót, három-négy evőkanállal biztos kell bele.

Gondoskodjunk a konyha folyamatos szellőztetéséről, ha nem akarjuk újravakoltatni a falakat a fertelmes gőzök kipárolgása miatt, ami a főzés végére megszelídül, vagy csak mi szokunk hozzá. Idilli megoldás a főzésre, ha az egész procedurát egy elhagyatott nyárikonyhában végezzük távol a rohangászó gyerekektől, s feleségünk faggatózásától, hogy már hányadik sört isszuk.

Ha omlós puhának érezzük a húst vegyük le a fazekat, hagyjuk kihűlni, majd tegyük hűtőszekrénybe, hogy ott rothadjon az egész két-három napig, ugyanis ember nincs, aki a főzés utáni pillanatokban enni tudna belőle. A néhány napos kényszerpihenő alatt a hús magába szívja az erőt, a lé vadsága pedig megszelídül.

A vendéglátás előtti éjszakán áztassunk be két kiló nagy szemű tarkababot, amit a kertben termesztettünk, de ha nincs, akkor vásároljunk a piacon, de ne a Fehérvári-útin. Számítsunk legalább két órát másnap a babfőzésre, a főzővízbe tegyünk sót és két-három babérlevelet.

Vegyünk sok tejfölt, a kemény sajtot nagy lyukú reszelővel reszeljük egy tálba, aprítsuk apró szeletekre az újhagymát, vágjuk gerezdekre a friss paradicsomot.  Azt gondolom nem kell említem, ha tehetjük, helyi termékeket hasznosítsunk.

Szeleteljük fel a puha, ölmeleg, hófehér belű, világosbarna héjú kenyeret. Tegyük a kenyereskosarat az asztal közepére a chilis fazék, a babos lábos, a tejfölös csupor, a sajtos tál, a hagymás csésze és a paradicsomos tálka mellé.

Sorban merjünk a tányérokba a babból, szedjünk rá a chiliből – húst és szaftot a kívánt arányban - , csapjunk rá tejfölt, szórjunk rá sajtot, tegyünk rá hagymát és paradicsomot.

Apropó a borok. Csak vörös bort, minimum 13 alkoholszázalékosat, Sechshard-i (szekszárdi), Wieland-i (villányi) borvidékről származót. Legyen a közelben néhány üveg szódavíz is, szükség lehet rá. Ha valaki nem szereti a buborékot egy kanállal addig kavargassa, amíg el nem tűnnek belőle.

Ha mindez megvan, akkor elérkezett idő.

Kanalunkat mártsuk a gőzölgő chilibe, majd vegyük a szánkba  és tarkónkat támasszuk a fejtámlának.