Lágerversek, Lágerszerelem, Lágeremlékek

 

Luttenberger Mária nem költő. Soha nem is akart az lenni. Maradt volna Ő inkább egyszerű taksonyi lányka, mint a brodcki láger lakója.

Vidáman bukdácsoló jambusait olvasva már értjük, miért él még ma is közöttünk.

 

Lágerversek

 
Kőválogatás

1945. március, Oroszország

Novidombász hideg telén
Szénbányában dolgoztam én
Sok kislány a barátnőm
Mindenben a segítőm.

Bátyámék a föld gyomrában
Nagyon nehéz beosztásban
Robbantottak, sprejcoltak
Térden csúszva dolgoztak.

Csúszdán csúszva jött a szén
Csillogón és feketén
A köveket megcéloztuk
Kezünkkel meg kikapkodtuk.

Mikor éppen oltást kaptunk
Fájdalmunkban kínlódhattunk
Dermedt kezünk még is szorgos
Arcunk, lábunk hideg, fagyos.

Csillénket, hogy megraktuk
Vállunkkal már tolhattuk
Gyönge testünk remegett
Csillénk mégis megeredt.

Dolgunkkal, hogy végeztünk
Egyre azon merengtünk
Mi lehetett nagy bűnünk
Amiért úgy szenvedtünk.

A Nap éppen lemenőben
Sok barát a temetőben
Honnan volt a nagy erőnk
Te tudod csak teremtünk.

Lágerélet

1945. augusztus, Brodcki

A láger, hogy megérkeztünk
Látványtól megdermedtünk
Talajvízzel térdig állt
Pince, amely reánk várt.

Fiúk, lányok összefogtunk
Nagy köveket odahordtunk
Bátyám és a barátai
Jól értik mi a "dávái".

Gondosak és nagyon gyorsak
A kövek máris sorakoznak.
A köveken mi sírva léptünk
A priccsekhez csak így érhettünk.

Zokogva mind odaestünk
Jó Istenünk, mi lesz velünk?
A férfinép is mind nagyon fél
Mögöttünk volt már egy nagy tél.

Életünket, hogy még mentsük
Ruháinkat szépen elcseréltük
Olajat, cukrot, lisztet kaptunk
Munkásoknak így megmaradtunk.

A láger közelében egy kis ház

1946

A láger közelében egy kis ház
Orosz Mamka ott reánk vár
Malac visítása bíztatva rí
Minket a házba oda is hív.

Pitvar előtt gőzölgő tál
Illata ízesen felénk száll
Milyen finom, jó a zamata
Jólesik a finom falatka.

Igaz a koszt a malacnak készült
De általa nekünk az élet megszépült.
Jaj, drága Szüleink, jó hogy nem láttátok
Kibírhatatlan lenne a nagy bánatotok.

Sok magyar rab leányka, édesanya
A sorsuk itt kegyetlen és mostoha.
Lesz-e még tavasz, jön-e még nyár?
Tudom, hogy Édesanyám nagyon vár.

Saját kis hálaimám

1996

Édes, drága őrangyalkám
Sok éven át vigyáztál rám
Szenvedésem enyhítetted
Bánatomat könnyítetted.

Munkában és munka után
Megnyugvást csak Te adtál.
Fohászaim Neked adtam
Napi erőm Tőled kaptam.

Most, hogy idős, beteg lettem
Ölelj át és maradj velem.

Ámen.

Lágerszerelem

Misek Pált a taksonyi fiút, Luttenberger Mária még hazulról ismerte. Néha egy szüreti táncmulatságon eltáncoltak egy-két polkát, talán a vasárnapi misén összetalálkozott a tekintetük, de nem volt "komoly a dolog" , hiszen még annyira fiatalok voltak.

A dolgok hamar komolyra tudnak fordulni, főleg akkor, ha az ember egy marhavagonban találja magát, s robog az ismeretlenbe, nem tudva mi okból, kinek a bűne miatt.
A vidám ifjúkor egy pillanat alatt elillan, és ott van a szenvedéssel teli felnőtt lét, a szénbányák, a fapriccsek és a penészes kenyér.

A táborélet, a börtönlét különös helyszíne a létezésnek. A kiszolgáltatottságban, a szenvedésben csak a barátságok és a szerelmek jelenthetik reményt, az életben való hitet.

Nem is gondoljuk, hogy a képek egy munkatábor barakkjában készültek valahol az orosz szénbányákban. A háttérben a drapéria lehetne egy pesti műteremé. De ha figyelmesen megnézzük őket, észrevehetjük a gyűrött zakót, a kirojtosodott gallért, "ugyanazt a pulóvert". Ne  ezeket figyeljük, hanem a mosolyokat, a tekinteteket.

   

1945. januártól, 1949. novemberéig, közel öt esztendő, ennyi időt töltöttek a táborban együtt. Mikor hazaérkeztek, itthon nem várták őket a szülők a testvérek. Ki lettek telepítve.

Luttenberger Mária és Misek Pál 1949. december 8.-án házasságot kötöttek.

Hogy egy mennyasszony, miért ölt fekete ruhát...

Lágeremlékek

Luttenberger Mária visszaemlékezései az elhurcolás 50. évfordulójára rendezett ünnepségen.

"Összejöttünk 50 év után..."

"...imádkoztunk, miért ez a nagy csapás mirajtunk..."

"...térdepelve, hasonkúszva..."

"...Akkor én már elég jól beszéltem oroszul ..."