Lágerversek, Lágerszerelem, Lágeremlékek
Luttenberger Mária nem költő. Soha nem is akart az lenni. Maradt volna Ő inkább egyszerű taksonyi lányka, mint a brodcki láger lakója.
Vidáman bukdácsoló jambusait olvasva már értjük, miért él még ma is közöttünk.
Lágerversek
Kőválogatás1945. március, Oroszország Novidombász hideg telén Bátyámék a föld gyomrában Csúszdán csúszva jött a szén Mikor éppen oltást kaptunk Csillénket, hogy megraktuk Dolgunkkal, hogy végeztünk A Nap éppen lemenőben | Lágerélet1945. augusztus, Brodcki A láger, hogy megérkeztünk Fiúk, lányok összefogtunk Gondosak és nagyon gyorsak Zokogva mind odaestünk Életünket, hogy még mentsük |
A láger közelében egy kis ház1946 A láger közelében egy kis ház Pitvar előtt gőzölgő tál Igaz a koszt a malacnak készült Sok magyar rab leányka, édesanya | Saját kis hálaimám1996 Édes, drága őrangyalkám Munkában és munka után Most, hogy idős, beteg lettem Ámen. |
Lágerszerelem
Misek Pált a taksonyi fiút, Luttenberger Mária még hazulról ismerte. Néha egy szüreti táncmulatságon eltáncoltak egy-két polkát, talán a vasárnapi misén összetalálkozott a tekintetük, de nem volt "komoly a dolog" , hiszen még annyira fiatalok voltak.
A dolgok hamar komolyra tudnak fordulni, főleg akkor, ha az ember egy marhavagonban találja magát, s robog az ismeretlenbe, nem tudva mi okból, kinek a bűne miatt.
A vidám ifjúkor egy pillanat alatt elillan, és ott van a szenvedéssel teli felnőtt lét, a szénbányák, a fapriccsek és a penészes kenyér.
A táborélet, a börtönlét különös helyszíne a létezésnek. A kiszolgáltatottságban, a szenvedésben csak a barátságok és a szerelmek jelenthetik reményt, az életben való hitet.
Nem is gondoljuk, hogy a képek egy munkatábor barakkjában készültek valahol az orosz szénbányákban. A háttérben a drapéria lehetne egy pesti műteremé. De ha figyelmesen megnézzük őket, észrevehetjük a gyűrött zakót, a kirojtosodott gallért, "ugyanazt a pulóvert". Ne ezeket figyeljük, hanem a mosolyokat, a tekinteteket.
1945. januártól, 1949. novemberéig, közel öt esztendő, ennyi időt töltöttek a táborban együtt. Mikor hazaérkeztek, itthon nem várták őket a szülők a testvérek. Ki lettek telepítve.
Luttenberger Mária és Misek Pál 1949. december 8.-án házasságot kötöttek.
Hogy egy mennyasszony, miért ölt fekete ruhát...
Lágeremlékek
Luttenberger Mária visszaemlékezései az elhurcolás 50. évfordulójára rendezett ünnepségen.
"...imádkoztunk, miért ez a nagy csapás mirajtunk..."
"...térdepelve, hasonkúszva..."