Május 28. vasárnap reggel fél 9-kor ünnepi misével kezdődött az taksonyi svábok kitelepítésének 60. évfordulójára emlékező ünnepség a templomban. András atya celebrálta a misét, amelyet a kitelepített honfitársaink emlékének szentelt.


A mise végeztével, a hívek csatlakoztak a többi érdeklődőhöz, akik a templom mögött a II. János Pál Közösségi Házban várták, hogy elkezdődjék a KÉSZ taksonyi csoportja által összeállított ünnepség. Az idősebb emberek elfoglalták a székeket, a fiatalabbak a házkörül álltak és vártak, hogy meghallgathassák a szónokokat, a KÉSZ elnökét, Erzsikét és a polgármestereket. Itt volt a felvidéki Taksony nevezetű falu polgármester asszonya is, aki szomorú irigységgel említette beszéde végén, hogy itt ki lehet tenni két helységnév táblát is, egy magyar és egy német nyelvűt, náluk sajnos erre nincs lehetőség. Sokunkban felmerült a segíteni akarás, hogy akár le is szerelhetnénk tőlünk egy-kettőt, hogy hazavigye, mi meg csak szerzünk valahonnan.
A megemlékezés szónokai emlékeztettek arra a sok szomorúságra és szenvedésre, amin keresztül kellett mennie 60 évvel ezelőtt taksonyi honfitársaink egy részének. A mai generációkról azt gondoljuk, hogy nem érdeklődnek az ősei privát történelme iránt. Erre cáfolt rá a sok fiatal résztvevő és az a két előadó - Tasy Melinda és Kelemen Blanka -, akik műsorszámaikkal végképp meghatották a közönséget. Az is kiderült, hogy a Szigeti fiúk nemcsak a sramlihoz értenek, hanem pátosszal teli rézfúvós kamarazenét is képesek játszani.
Az ünnepi műsor szenzációja az a film volt, amit Németországban vettek fel, Ruff Józsi bácsiékkal, a kitelepítettek egy csoportjával. Ugyan a képernyőn keserűen "anekdotázátak" a 60 évvel ezelőtti dolgokról, de a széksorokban megélénkültek az emberek, mikor felismertek egy rég nem látott rokont, egy gyerekkori barátot. Az egyórás filmmel sikerült a fojtogató ünnepélyességet egy kicsit fellazítani, így a résztvevők jókedvűen mentek az emlékműhöz a koszorúzásra.
A megemlékezés második része a tájházban volt, ahol a tíz évvel ezelőtt állított emléktábla alatt meggyújtottuk az emlékezés mécseseit. Az eső is eleredt mire az énekkar és a táncosok előadhatták a műsorszámaikat. Volt esernyő, pogácsa és bor, így nem szeghette kedvét semmi az ünneplőknek.
A szigorúan szervezett programnak volt egy be nem tervezett eseménye. Rici néni Soroksárról elkérte a mikrofont, hogy megköszönje a taksonyiaknak, hogy ő életben lehet, mert ők mentették meg 60 évvel ezelőtt az életet, ők hoztak neki az Andrási út 60-ba élelmet, meg tanúskodtak mellette. A végén a 92 éves asszony elénekelt egy számunkra ismeretlen dalt, amitől aztán senki nem tudta, hogy mi is történik. Ennek azért utána fogok járni, mert végül kiderült, hogy a néni a nagyapám nővére.