Ötven éve 1968. január 1.-én adták ki az USA-ban az Avant Garde magazin első számát, amit három éven át még tizenhárom példány követett, hogy aztán ne jelenjen meg több belőle, mert a kiadó elvesztette a pert, melyet a kormány indított ellene obszcenitás vádjában.

Sokan ismerjük a betűtípust, amiről nem is tudtuk, hogy kifejezetten a magazin miatt készült. A betűtípus túlélte a cikkeket, amelyek az ötven évvel ezelőtti Amerika politikai, kulturális, vallási témáival foglalkozott meglehetősen sajátos stílusban. Érdekes olvasni ezeket az esszéket, megdöbbentő hogy bizonyos esetekben mennyit változott a gondolkodásmódunk, és másokban mennyire kretének vagyunk még mindig.

 

http://avantgarde.110west40th.com/

 

Láttál már Muhammed Ali grafikát vagy zöld színű Marilyn Monroet? És disznó rajzokat Picassótól vagy John Lennontól? De felhívhatod az újságban lehozott telefonszámokat, hátha még felveszi valamelyik tábornok, vagy CIA-és,  beszólhatsz nekik, de most nem a vietnámi háború miatt.

Vagy elolvashatod az alábbit, mi miatt aggódtak ötven éve az amerikai NER-esek. 

„Taksony nem Párizs!” felkiáltással rúgták ki Péter barátomat a Taksonyi Hírharang főszerkesztői székéből. Fogta is a sátorfáját és kiment Párizsba egy hónapra, hogy saját szemével győződjön meg a dologról. Visszajött, kérdezhetnénk minek, és a dunaharaszti Laffert kúriában kiállította képeit, ami fényesen bizonyítja, hogy tényleg nem az.

 (Eleanor Young énekel)

Dunaharaszti sem Párizs, de azért három kilométerrel közelebb van hozzá. Ez a három kilométer nagyon sok tud lenni, testileg és lelkileg is. Három kilométernyi lelki romlottság elég ahhoz, hogy a harasztiak a kicsicsázott kúriájukban a költészet napján francia sanzon estet tartsanak egy kanadai-francia énekesnővel, aki svábul igaz nem tud, de magyarul igen. Sőt Kosztolányi, József Attila, Radnóti versek mellett képesek voltak előadni egy haraszti lakos versét is. Ezeket a harasztiak annyira maguk alá gyűrte a dekadencia, hogy még saját költőjük is van.

(Arnóti Péter mutogat)

Ennek a szabadelvű, kozmopolita estének zárásaként végignézhettük Péter párizsi képeit. A fotók hol félelmet, hol szánakozást, hol megvetést keltettek bennünk s alig vártuk, hogy hazamenekülhessünk kis falunkba, Taksonyba. Nagy pánikunkban azért egy rövid hálaimára megálltunk a kálvária kápolnájánál, és megköszöntük az Úrnak, hogy ilyen távolra vetett minket Párizstól. Na meg Berlintől, Brüsszeltől, Moszkvától, Jeruzsálemtől,…

Az alábbi címlap tervek miatt kellett a Taksonyi Hírharang főszerkesztőjének közzétenni december 5.-én (hétfőn) nyílt levelét a Képviselő testület felé, majd a Képviselő testületnek egy rendkívüli ülésen december 6.-án (kedden) felfüggeszteni a főszerkesztőt.

   

 

A „gyertyás” címlap volt az eredeti, melyet a főszerkesztő javasolt, a „wassalbertes” pedig, amit nem a főszerkesztő, hanem nem tudjuk kik.

Karácsony közeledtével, advent idején minden a fényről, a világosságról szól. Várakozunk a kivilágított utcákon, házakban, villamosokon, hogy megszülessen és megvilágítson minket Ő, akire szükségünk van nagy magányunkban itt e Földön.

Az eredeti, majd lecserélt címlap, sötét háttéréből kivilágló gyertya fénye erőteljesen közvetíti a fenti üzenetet. „A szíved felviszi az égig, az eget lehozza hozzád” olvasható az idézet. Nem utal itt közvetlenül semmi a karácsonyra, de nem annyira absztrakt, hogy ne lehessen megfejteni mi is történhet december közepén a keresztény kultúrában ma Magyarországon. 

A másik címlap, amely végül az újságra került, didaktikusabban próbálja közvetíteni mindezt. A fényben úszó Fő tér a hátterében a templommal, a zene pavilonban a betlehemmel s a kép jobb szélén a ráapplikált illuminált fenyőfával, senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy itt bizony karácsony lesz.  

A Wass Albert idézettel azért nem foglalkozok, mert vannak, akik azért szeretik, mert egy antiszemita uszító volt, mások meg, azért mert olyan szépeket írt. Én egyikért sem tudom, sőt egy kicsit szomorú vagyok, hogy egy tőle származó idézet van a málenkij robotra elhurcolt és kitelepítettek emlékművén a templomkertben, azon az emlékművön, ami az én felmenőimnek is emléket állít. Vannak nekünk sváb költőink és íróink, s ha mégis Erdélybe kell utazni idézetért, ott van a Herta Müller, ő is sváb, neki is elhurcolták a szeretteit, sőt még irodalmi Nobel díjat is kapott. 

Visszatérve a címlapokra, sokak véleménye, hogy nem szabad az embereket elvont, nehezen értelmezhető tartalmakkal zaklatni, az egyszerű emberek úgysem értik azokat, csak összezavarodnak tőle, világos, könnyen értelmezhető, szájbarágós írások és képek kellenek.  

Lehet, hogy Taksonyban egyszerű emberek élnek, de nem buta emberek. Nem szabad alábecsülni őket, azért mert nem mindenki szólal fel a közmeghallgatásokon, nem publikál újságokban, nem posztolgat a világhálón, nem ragaszt plakátot, de attól még gondolkodik.

Visszatérve a címlapokra, ha választanom kell a kettő közül, én azt választom, amelyiken a gyertya kiragyog a feketeségből.  

A másik címlapon hiába van kivilágított templom, fényben fürdő betlehem, csillogó karácsonyfa, én mégis csak a sötétséget érzem áradni belőle.