Egy kedves Harasztin élő olvasónk küldte a következő levelet a szerkesztőségbe, amiben fiatalkori emlékeit osztja meg velünk, élményeit a Duna-ágról, aminek lassú pusztulását a saját szemünkkel látjuk évről-évre, hónapról-hónapra.
Mi már nem emlékezhetünk a Csatorna előtti tájra. Sajnos fényképe sem maradt édesapámnak. Tőle tudom, hogy volt egy szép Duna-ág, amelyik Harasztin a Hév állomás alól indult, a Fő úti házak kertje alatt folyt le egészen Taksonyig, és a taksonyi szigetnél folyt vissza a fő ágba. Az ágban hemzsegtek a halak, a nádasaiban élénk vízi világ létezett, mindenféle madár, és egyéb vízi lény népesítette be. Apukámék és sokan mások rendszeresen csónakáztak rajta. A Duna-ág partján fasorral szegélyezett sétány vezetett el egészen a taksonyi szigetig. Ahol ma az Erika virágbolt van Harasztin a Fő úton, abban a házban egy Balogh nevű fényképész lakott még gyerekkoromban is. Az Ő telke aljában a Duna parton még láttam a régi cégtábláját, amely a sétányon közlekedőknek hirdette a fotóműhelyt. A Duna ágon íves fahidak is voltak. Rendszeresen tartottak zenés rendezvényeket a haraszti és a taksonyi szigeten is. Ilyenkor különösen nagy volt a forgalom a sétányon, és a vízen. Az emberek áteveztek vagy átsétáltak egyik helyről a másikra.
Próbáltam régi térképeket találni, de egyelőre nem sikerült, így maradt a mai műhold felvétel. Az első képen még ma is kivehető a Duna-ág nyomvonala, és ami megmaradt belőle. Nem értem, miért kellett a csatorna miatt kettévágni ezt a Duna-ágat, hiszen a víz szintje ugyanaz, mint a fő ágé, ahonnan a csatorna indul? Ez volt a rombolás kezdete. Ahogy kijött a HÉV a haraszti állomásról, közvetlen utána átment két szegecselt vashídon. Az első alatt a szigetre vezető út haladt el - ez megvan ma is - majd 50-70 méter után a kanyarban volt a második híd, amelyik a Duna-ág felett vitte át a HÉV-et. Gyermekkoromban ez a híd még megvolt. A Vasudvar helyén folyt a Duna, így legalább ez a vége nyitott volt, kapott vízutánpótlást, a halak is közlekedhettek. A szigetre vezető útnál négy darab kb. 90 cm átmérőjű betoncső volt letéve, szélét betoncsíkkal védték, közepét földdel töltötték fel, így tudtak közlekedni a Duna-ág felett a kocsik is. A főág felett a HÉV ma is az íves vasbeton hídon közlekedik, de azon csak gyalogosan lehet átkelni. Ezért a híd déli oldalán egy komp működött.
Azután lejárt a szegecselt híd szavatossága, és a felújítás helyett, a töltéssel elvágták a Duna-ág bejáratát is. Kipusztították az élővilágot, és a két falu közvetlen közelébe egy szúnyogkeltetőt hoztak létre.
Itt vagyunk Budapest szomszédságában, mennyit érne most a szép táj, a tiszta levegő, a fél óra alatt elérhető kirándulóhely, nyaralóhely. Valaha Harasztin egész nyárra béreltek ki házakat, családok költöztek ki Pestről. A férfi a HÉV-vel be-járhatott a munkahelyére, és mégis nyaraltak. Annakidején ezt akár egy tanár család is megengedhette magának.
Én azt mondom, még mindig helyre lehetne állítani ezt a Duna-ágat. Nem mindjárt milliárdos beruházásban kellene gondolkodni. A taksonyi részt annyira nem ismerem, de szerintem egy adag markológépes földmunkával kellene kezdeni, és a régi módszer szerint, betoncsöves átfolyókkal a szigetekre vezető utak áteresztését megoldani. A legnehezebb, a HÉV híd visszaállítása, de ott valahogy sarokba kéne szorítani a HÉV-et, hisz ők követték el a legnagyobb rombolást. A csatornánál is csak földmunka kérdése. Ha szabaddá lenne téve a víz folyása, a természet elkezdené gyógyítani saját magát. Évekbe telne, de az már csak türelem és pénz kérdése. Ha lenne rá pénz, akkor be lehet segíteni, de a szabad vízfolyással már önmaga is boldogulna.
Télen, nyáron a Duna parton voltam, amennyit csak lehetett. Mutattam a lányomnak egy korcsolya kulcsot. Persze nem tudta mi az, de nem is értette. Milyen az, hogy egy cipőre felcsavarozunk egy korcsolyát. Mi az a birgeli bakancs? Én az apukám korcsolyáját kaptam meg, amikor legkisebbre összecsuktuk, még mindig kilógott centimétereket elöl hátul. Télen válogattuk a szép egyenes és erős nádszálakat a nyári pecázáshoz. Nem jelentett gondot szép széleshátú, vörösszárnyút vagy keszegeket fogni. Sokszor ott a parton meg is sütöttük őket. Nyárson sütni gyorsabb volt, de én jobb szerettem agyagban sütni őket. Nem kellett lepikkelyezni, csak kizsigerelni. Jó tüzet raktunk, a halakat kívülről bekentük agyaggal, majd a parázsba tettük. Ha megsült, fel kellett törni az agyagot - már a rómaiak is használtak agyagedényt a sütéshez, de évekkel ezelőtt volt modern formája is - a pikkely belesült, a hal viszont nem száradt ki.
A vasbeton HÉV hídtól egy keskeny ösvényen lehetett elgyalogolni egészen a Csati torkolatáig. 2-3 méter széles nádfal övezte a Duna partot, itt-ott keskeny benyílóval. Bele kellett gázolni a vízbe, hogy a nádfal elé érjünk a pecával. Közben elkafircolt mellettünk néhány teknős, sikló, ha nem volt szerencsénk, akkor kaptunk pár csíbor csípést, és biztosak lehettünk benne, hogy nem kapunk agyvérzést, mert a piócák is jóllaktak. De mindezt szinte észre sem vettük, ha sikerült egy-egy „kapitális” dévért fognunk. Istenem de szép volt.
A műholdképen látható, hogy a hídtól egészen a Csatiig az a keskeny földsáv tele van építve. Pedig tényleg nagyon keskeny, egyik oldala a Duna part, a hátuk mögött pedig a Hókony ingoványa.
Kijöttek az emberek természetbe, magányra és romantikára vágyva. Kiirtották a nádast, az élővilágával együtt, s azt a kevés fát. Azt hiszik, a természetben és a magányban vannak, miközben olyan zsebkendőnyi telkeket parcelláztak, hogy egy bableves után a harmadik szomszédnak is lobog a haja.
Visszatérve a tönkretett Duna-ághoz. Korábban említettem, hogy gyerekkoromban még szabad volt a víz folyása, mert állt a szegecselt HÉV híd. Sokat gyönyörködtünk a naphalakban, ahogy készítették elő a fészket az íváshoz, ahogy ívtak, majd óvták, szellőztették az ikrákat. 50-60 cm-es vízben voltak, a nap átsütötte, hasra feküdtünk és figyeltük őket. Nem féltek tőlünk, valahogy érezték, hogy rájuk nem vadászunk. Pedig néha kézzel fogtunk egyet-kettőt és hazahoztuk „akváriumba”. Azután az ősz közeled-tével visszavittük őket a Dunába.
Viszont a híd környékén rendkívül sok volt a törpeharcsa. 30-35 cm-eseket fogtunk. Nagyon ízletes szaftos a húsa, és ha a fejét megfogod, kihúzod a gerincét és nincs benne szálka. De ezeket biztosan te is kipróbáltad.
Küldök egy receptet is. Igaz, hogy nem sváb étel - tudomásom szerint Erdélyi, bár oda is szép számban kerültek svábok, és a mi étrendünkben is gyakran előfordul a sós és az édes keveredése - de a húsvét közeledtével aktuális, nagyon könnyen elkészíthető és igen finom.
Minden jót kívánok!
Baráti Üdvözlettel
Feri
