Nagyapám nem tudta mekkora nyomorúságot ültet a saját nyakába, mikor a 40-es évek elején néhány bögre pálinka és hosszúlépés után, a cimborák sűrű hátcsapkodása közepette belépett a Volksbundba. Vöröslöttek az arcok, gyöngyöztek a homlokok, s mindenkit elöntött valami különös, tettrekész hangulat, olyan amilyent még nem éreztek a svábok a fapadlós, áporodott szagú kocsmában. 

Hajnaltájt tántorgott haza a gyűlésről a szomszéd Pauléval. Egymásba kapaszkodtak, mint a szerelmesek, tétován kerestek minden lépést, mint akik soha nem akarnak megérkezni és elválni egymástól.

Nagyapa büszkén a konyhaasztal közepére csapta a tagkönyvet. Imbolyogva figyelt egy darabig a félhomályban, de a házban mindenki aludt. Végül mormogva lerángatta magáról az inget, amit elöl-hátul átizzadt, pedig megmondta a többieknek, hogy nem kéne felvenni a ropogós, barna egyenruhát, mert csak összemocskolná. De ők csak erősködtek, hogy aki a bundban van, azon látszani is kell, hogy abban van.

Reggel nagyanyám miközben a felborult hokedliket állítgatta, a csatakos hémadot nem a mosóteknőbe dobta, mint ahogyan azt tette minden vasárnap reggel, hanem a sparherdba a könyvecskével együtt. Mielőtt belehajította volna a tűzbe megtapogatta a vásznat, ami igen jószövésű volt, s ettől még jobban felbőszült, hogy ezt kell tennie vele.

Hamar elmúlt a dolgos hét és nagyapa kérte volna a barna inget, meg hogy "nem találtak-e véletlen egy kisméretű könyvszerűséget" - hozakodott elő  a bátortalan kérdéssel. "Na ja, az el lett tüzelve"- hangzott nagyanyám résnyire nyitott szájából a válasz. Nagyapa néhány rövid pillanatig még állta a fagyos tekintetet, majd maga mögött halkan betéve a nyárikonyha ajtaját eloldalgott a kocsmába, ing és könyv nélkül.

"Majd meglátják ezek az asszonyok, hogy milyen az igazi sváb férfi ... és nemcsak ők, hanem az egész világ ... lesz itt majd nagy csodálkozás." - vigasztalták a jobb érzésűek, míg a többiek összeborulva vihorásztak, hogy "ez a Jozef már az elemiben is nagy mulya volt". Végül megkapta a második garnitúrát az ingből is, a tagkönyvből is. Másodszor is megölelték, megcsókolták, és ő érezte, hogy többet nem hibázhat; legalábbis ezt olvasta a feléje boruló, elszánt férfi tekintetekből.

Az a szombat is úgy ért véget mint az előző, s a rákövetkező reggelen nagyanyám az előző heti szitkokat mormolva hajította a könyvet az inggel együtt a kályhába.

Harmadjára már nem ment el nagyapa a gyűlésre. Elege lett a mozgalomból, túl veszélyesnek és küzdelmesnek tartotta, gyengének érezte magát egy ilyen feladathoz, inkább alaposan kitanulta az autófényező szakmát.

Sokszor mesélte, hogy ő fényezte a Karádi Katalin fekete Mercédeszét, ami aztán persze a Rákosi vörös valaga alatt kötött ki. Hogy igaz volt-e, nem tudom...

De jut eszembe, nem is erről akartam beszélni, hanem hogy szobrot avattunk kis falunkban.