Tiborka, fogadott öcsém, kineismernéafaluban, hívta fel a figyelmemet, hogy véget vethetek hónapok óta tartó, az elszámított számok feletti gyászomnak.

A málenkij robot emléktáblákon immár ugyanaz a két szám szerepel 746. Konszenzuskereső, szabadelvű lelkületemnek kicsit illiberálisnak tűnt, hogy nem a két szám számtani közepét vették [(746+763)/2], de az eredményt látva én is illetlennek éreztem, ha 754,5 került volna fel a táblákra. 

Köszönöm még egyszer, hogy sikerült megtenni ezt a nagy LÉPÉSt, hogy dűlőre juttatak, ami persze kis lépés az emberiségnek, de a Német Kisebbségi és a Magyar Nagysági Önkormányzat számára igencsak jelentős. Jól van ez így, ahogy most van. 

Igaz van egy másik mondás is a LÉPÉSEKről, amit nagymamát szajkózót mindig: ha nem akarok tántorogva kijönni a bögrecsárdából, akkor ne menjek be.